A választásokat követően kétnapos ülést tart a parlament
Hétfőn szavaznak Sulyok Tamás megfosztási eljárásának ügyében.
Hétfőn szavaznak Sulyok Tamás megfosztási eljárásának ügyében.
Ismét fellángolt a vita, hivatalosan miért is kell dolgozni szenteste napján, miután az elmúlt hetekben kiskereskedelmi láncok jelentettek szünnapot. Megnéztük: nyerne vagy veszte az ország azon, ha december 24-ét munkaszüneti nappá nyilvánítanák, kiszámoltuk, mennyibe kerülne plusz egy szabadnap.
Latorcai Jánosnak véletlenül maradt bekapcsolva a mikrofonja és a fenti mondat az után hagyta el a száját, hogy a szerdai parlamenti ülés folyamán, délelőtt három perc technikai szünetet rendelt el.
Egy kormányzati javaslat értelmében 2022. január 1-jéig meghosszabbodna a koronavírus-járvány miatt elrendelt veszélyhelyzet.
A miniszter nem aggódik, amiért a frissen beoltott pedagógusokat egyből visszaküldik az iskolákba. A kormány intézkedéseit azzal vette védelmébe, hogy mások ennél lényegesen kisebb védettség mellett is dolgoznak.
Rendes és rendkívüli ülést is tart a jövő héten az országgyűlés.
Orbán Viktor liberális múltjának emlegetésére nácizás, nácizásra gerinctelenezés volt a válasz.
Az Európai Bizottság által összeállított gazdasági mentőcsomag lesz a téma.
Kövér László és Áder János mondanak majd beszédet a csütörtöki megemlékezésen.
A felhatalmazási törvényről vitáztak a Parlamentben. Semmiben sem engedne a Fidesz, az ellenzék szerint pedig diktatúrát építene Orbán. A kormány célja az, hogy már kedden szavazhassanak a felhatalmazási törvényről, amihez négyötödös felhatalmazás kellett volna. Nem lett meg. Az ellenzék felállva tapsolta meg a védekezésben résztvevőket, de a kormányoldal ülve maradt.
28 óra és 54 perc.
A képviselő megzavarta Orbán Viktor beszédét, utána pedig a Facebookon magyarázta meg, miért tette mindezt.
A szavazást egyszer elhalasztották, a jogszabályt egyetlen helyen átírták, most átment. Nehéz helyzetbe kerülhetnek az alternatív iskolák mostantól.